Pages Navigation Menu

Gokartversenyző

Világbajnoki ezüst a KWC nyitányán

A Nemzetek Kupájával elkezdődött a 2016-os teremgokart-világbajnokság (Kart World Championship), ami Adriánnak egy vb-ezüstöt hozott.

13592580_1104647302956837_7039884786280372292_n

Balról jobbra: Adrián, Andersen, Höller, Lohse

A csapatok egy időmérőt futottak, majd két 3 órás futamon vették birtokba az idén épült martinsicurói terempályát július 24-én, a tavalyról már jól ismert hatsebességes KZR gépekkel.

13775500_1104646932956874_3023714569968738970_n

Adriánt a Grindadrap csapatvezetője, egyben egyik versenyzője, a német Andre Lohse hívta meg a csapatba. Hozzájuk a német Dennis Höller és a Feröer szigeteki Ian Andersen csatlakozott. Már az első megbeszélésen világossá vált, erősségük lesz az endurance versenyen kiemelten fontos stratéga véna.

Az időmérő 15 percét Höller teljesítette, így a szabályok értelmében ő rajtolt az első futamon, a 6. pozícióból. Sajnos ezt a helyet nem sokáig sikerült tartania, a géphúzás sem kedvezett, visszaesett néhány helyet a verseny elején. Körülbelül egy óra után Lohse váltotta, nála egy gépcserét bonyolított le a csapat. Majd Andersen következett, aztán Adriáné volt az utolsó kb. 50 perc, amikorra a kötelező háromból még két gépcsere maradt. A remek taktikának, a csapattagok hiba nélküli vezetésének és boxkiállásainak, valamint a többiek büntetéseinek köszönhetően egészen a 2. helyig jutott a Grindadrap.

13769354_1104646522956915_5868425837151711931_n

A második futamon az első kilenc helyezett az első verseny végeredményéhez képest fordított sorrendben rajtolt, tehát Adriánék meglehetősen hátulról várták, hogy kiguruljon a mezőny elől a felvezető gokart. Höller körről körre falta a pozíciókat, hamar az élen villant fel a Grindadrap a kijelzőkön. A második etapot ismét Lohse teljesítette, az előre megbeszélt stratégia szerint kétszer cserélt gokartot néhány körön belül, így visszaült ugyanabba a gépbe, amivel a verseny elejétől ment a csapat, hiszen a köridőkön látszott, érdemes ragaszkodni hozzá. Mielőtt cseréltek volna Andersennel, piros zászlóval megszakították a körözést egy baleset miatt. Mivel épp Lohse volt az első versenyző, akit megállítottak, a Grindadrap bukott egy kört az első helyezetthez képest. Andersen menete után megint Adrián volt a befejezőember – a nagy izgalmak az utolsó kb. 50 percre maradtak: egy körhátrányban autózó versenyző figyelmen kívül hagyta a kék zászlót többször, majd amikor Adrián bebújt mellé, hogy megelőzze, ráhúzta a kormányt, kiforgatva ezzel a második helyen haladó Adriánt. Néhány másodpercet eldobva tudta folytatni a körözést, de a tervezettnél előbb jött ki gépet cserélni, mivel az megsérült az ütközéstől. Átmenetileg fellélegezhettek a csapattagok, ám Adrián hamar utolérte a versenyt vezető Ruben Boutenst a nagy rivális The Dutch Value-ból. Néhány körrel később bebújt mellé, ám ellenfele nem hagyott neki elég helyet, miközben egymás mellett fordultak el, ezáltal Adrián a falnak csapódott. A gép lefulladt, már-már elszállt minden esély, amikor többszöri próbálkozásra sem indult újra a KZR, de aztán mégis sikerült. Jó sok másodpercet eldobott vele Adrián, de az utolsó percekre ledolgozta a hátrányt, megint ráesett a holland versenyzőre. Támadási kísérletre már nem volt ideje, a második pozícióban intették le a Grindadrapot.

13612388_1104646856290215_1097064563475771620_n

A pontozásba a két verseny eredménye számított bele, valamint járt 1-1 pont a pole pozícióért és a versenyben futott leggyorsabb körért. Utóbbit a második futamon Dennis jegyezte: 37.527-es ideje az új pályacsúcs, a kör átlagsebessége 47,96 km/óra volt.

13770271_10154360619998674_1273319408689446526_n

A világbajnoki trófeákat Paolo Gagliardini, a pálya és a gépek tervezője a The Dutch Value versenyzőinek nyújtotta át, a második helynek a Grindadrap örülhetett, míg harmadiknak a Team Austria futott be.

“Jó volt a taktikánk, úgy tűnt, hogy Dennis és én vagyok a két leggyorsabb versenyző a csapatból, ezért döntöttünk úgy, hogy Dennis rajtol, én pedig utoljára megyek. André remek taktikát talált ki. A második futamon, az utolsó 50 percben utolértem Boutenst, aki vezetett a versenyben, bár én ezt nem tudtam. Nagyon védte az íveket, ezért többször is hozzáértem a falhoz, amikor támadni próbáltam. Egy helyzet adódott, amikor tisztán be tudtam menni mellé, de nem vett észre, rám fordult. Úgy észleltem, nekem támasztott, ezért egyenesen mentem tovább, hiába fordítottam el a kormányt. Lefulladt a gokart, próbáltam újraindítani, visszaváltogattam, és hál’ Istennek elindult, pedig úgy tűnt, ott ragadok. A végére megint utolértem Boutenst és 3 tizeddel mögötte intettek le. Elég kaotikusra sikerült az utolsó etapom, volt sok incidens, de végül is azt kell mondanom, minden tőlem telhetőt megtettem. Történt, ami történt, örülök a világbajnoki második helynek. Amivel nagyon elégedett vagyok, hogy konstansan gyorsan tudtam menni, megfutottam a leggyorsabb kört. Nézhetjük úgy, hogy kétszer is nagyon közel álltunk a világbajnoki címhez, de nem úgy fogom fel, hogy elbuktunk, hanem inkább úgy, hogy már kétszer is voltam olyan gyors, amivel megnyerhettem volna a világbajnoki címet a csapattal. Nagyon erősnek érzem magam, jó volt ez a harc, magabiztosabbá tett. Bízom benne, hogy az egyéni versenyeken is hasonló szintet fogok hozni és jó gokartokat fogok ki” – összegezte Adrián.

20160724_191929

Folytatás: szerdán kezdődnek az előfutamok (versenyzőnként 8), majd elődöntő, végül a legjobbaknak a döntő, ahol vasárnap eldől az egyéni világbajnoki cím sorsa…

facebookgoogle_plus

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>